Az Agilis Kiáltvány, és ahogy az alkotók érthették

Olvasási idő 5 perc

Az agilis manifesto (kiáltvány) és az alapelvek nem egy elkötelezettség. Azt kell használni, ami működik és ez iparágtól függő. Az agilitás nem csodafegyver, csak segítség a cégeknek. Az alapelvek nagyon hasznosak és jól meg vannak fogalmazva, és használhatóak. Az IT-ban fogalmazódott meg, azonban más iparágakban is nagyon jól használható. Természetesen először meg is kell érteni, hogy az alkotók mit gondolhattak minden egyes pont mögött.

Ez egy általános áttekintés, hogy a pontok mögött mit érthettek a megalkotók. Mindenki másképp értelmezheti. A bejegyzés írója a lenti módon értelmezi a pontok mögött rejlő tartalmat.

Egy gyors konklúzió, hogy az agilitásban a legfontosabb a változásra való nyitottság, tanulás és kommunikáció. Miért is? Az alábbi pontokban ki lett fejtve.

Az írás két részre került bontásra.

Az első részben a 12 alkotó elv került kifejtésre, utána pedig az agilis kiáltvány

Legfontosabbnak azt tartjuk, hogy az ügyfél elégedettségét a működő szoftver mielőbbi és folyamatos szállításával vívjuk ki.

Ki az ügyfél? Belső vagy külső ügyfél?

Az alapítók külső ügyfélre gondolhattak, mivel az volt a céljuk, hogy előbb kapjanak pénzt az elvégzett munkáétz. A gyakori szállítás lehetséges szoftver esetén, más iparágak esetén ez már annyira nem egyszerű, de például marketing esetén lehetséges. Mindig meg kell vizsgálni az adott szituációt.

Elfogadjuk, hogy a követelmények változhatnak akár a fejlesztés vége felé is. Az agilis eljárások a változásból versenyelőnyt kovácsolnak az ügyfél számára.

Tudjuk, hogy mindig változnak a dolgok és fel is kell rá készülni.

Sokan nem bírják elviselni a változást, azonban ez hozzá tartozik a projektekhez.

Egy projekt meg van tervezve előre és ezért nehéz módosítani rajta, mert valószínűleg valamelyik erőforrása hatással lesz, ami általában a pénz.

Azonban a változás bekövetkezik, ha akarjuk, ha nem és azt el kell fogadni, a stressz és a veszekedés helyett. Akinél a pénz van sokszor neki van igaza.

Szállíts működő szoftvert gyakran, azaz néhány hetenként vagy havonként, lehetőség szerint a gyakoribb szállítást választva.

A szoftver(soft) fejlesztés esetén egyszerű gyakran szállítani, míg egy fizikai(hard) termék esetén már ennyire nem egyszerű. A rajzokat meg lehet mutatni, de azt a számítógépen kívül a terméket a valóságban is validálni kell. Azonban például a 3D nyomtatás által manapság már nagyon egyszerű.

Az üzleti szakértők és a szoftverfejlesztők dolgozzanak együtt minden nap, a projekt teljes időtartamában.

Mennyire állnak közel egymáshoz az emberek a projektben? Ott vannak egy irodában? Ha költség kérdése merül fel és ott vannak a döntéshozók közel egymáshoz, akkor könnyű eldönteni, hogy mehet vagy nem mehet a módosítás, ahelyett hogy a rendszerben 100 x át kellene futtatni, indokolni, prezentációt készíteni és megbeszélésekre járni.

Építsd a projektet sikerorientált egyénekre. Biztosítsd számukra a szükséges környezetet és támogatást, és bízz meg bennük, hogy elvégzik a munkát.

Motivált egyének legyenek a projektben. A motivált ember az, aki még az utolsó pillanatban beérkező változást is elvégzi a veszekedés és a kifogás keresés helyett. Aki motivált az el is fogja végezni a munkát és talál mindig megoldást. Nem láttam még projektet, ahol az utolsó pillanatban ne lett volna valami, akár nagyobb módosítás is.

A leghatásosabb és leghatékonyabb módszer az információ átadásának a fejlesztési csapaton belül, a személyes beszélgetés.

F2F sokkal egyszerűbb kommunikálni. Személyese egyszerűbb rajzolni papírra, táblára. Az a nagy előnye, hogy így egymás reakcióját is lehet figyelni. Testbeszéd sokat elárul.

Azonban ,,szinte,, virtuális világban élünk. Ha virtuális világon keresztül történik a munka, akkor is hasznos a gyakori személyes találkozó. Ha a csapat tagjai nem tudnak egy helyen dolgozni, de már együtt dolgoztak, akkor ismerek egymást és így jobban ismerik a másik munkatípusát és reakcióját, azonban a személyes beszélgetés, találkozó elengedhetetlen.

A működő szoftver az elsődleges mércéje az előrehaladásnak.

Meg kell fogalmazni, hogy mi az, ami működik az adott iparágban. A szoftver esetén elindul, működik a funkció, ha kattintanak.

Például egy autó esetén már komplexebb a rendszer, de mivel ott is kicsi részekre le van bontva fejlesztés, ezért minden komponensre meg lehet határozni a specifikációt, ami meg is történik, azonban a sok szabvány miatt néha nagyon körülményes áttekinteni.

Sokszor az is hasznos, ha már az is megfogalmazásra kerül, hogy mi az amit el kell kerülni, abból már lehet következtetni, hogy mi az aminek működni kell.

Az agilis eljárások a fenntartható fejlesztést pártolják. Fontos, hogy a szponzorok, a fejlesztők és a felhasználók folytonosan képesek legyenek tartani egy állandó ütemet.

Itt az alapítóknak a gondolata az lehetett a gondolata, hogy a gyakori revíziók által mindig előre haladjanak. Azonban az ötletek néha módosulnak. Azokat nyomon kell követni és be kell építeni a rendszerbe idővel, úgy hogy ne legyen csúszás a projektben. Ez egy priorizált listával lehetséges.

A műszaki kiválóság és a jó terv folyamatos szem előtt tartása fokozza az agilitást.

Az agilitás nem elég, természetesen mindenki a legjobb szakembert keresi, aki a legjobban tud dolgozni, rajzolni, kódot írni, szerkeszteni… azonban fontos a csapatmunka, kommunikáció. Egy projekt esetén sokan dolgoznak együtt és közösen kell a célt elérni.

Elengedhetetlen az egyszerűség, azaz az elvégezetlen munkamennyiség maximalizálásának művészete.

Ennek a pontnak a lényege az lehet, hogy ne csináljunk magunknak plusz munkát. Minden munkát fontosnak ítélünk meg, de nem az.

A lényeg, egyszerűen elvégezni a feladatokat.

A legjobb architektúrák, követelmények és rendszertervek az önszerveződő csapatoktól származnak.

Nagy komplex dolgok csak csapatokban születhetnek. Az agilitás nagy hangsúlyt fektet arra, hogy legyenek olyan csapatok akik önállóan felvállalják a munkát.

A csapat rendszeresen mérlegeli, hogy miképpen lehet emelni a hatékonyságot, és ehhez hangolja és igazítja az működését.

Csak akkor vagyunk sikeresek, ha csapatban dolgozunk. Minden szervezetben a csapat az értékes. Az agilitás nem individualizmus, hanem közösségben, csapatban működik.

A család is együtt mérlegi a dolgokat, és a megrendelő és a stakeholder is a csapat tagja.

Nézzük meg az agilis manifestot

Az Agilis Manifesto négy értéke, ami az agilitást jelenti
Az Agilis Manifesto négy értéke, ami az agilitást jelenti

Az egyéneket és a személyes kommunikációt a módszertanokkal és eszközökkel szemben

Nem a rendszer kell táplálni, hanem a kommunikáció a fontos. A rövid ciklusok által a és a gyakori kommunikációból előny származhat.

Ha az agilitást úgy használják, hogy a meglévő rendszerre kerül ráépítésre, akkor nem fog működni, mert, mert a régi rendszer megmarad és annak sokkal erősebbek a gyökerei. Ez esetben csak egy plussz folyamat lesz. Ezért teljes szemléletváltás kell.

A működő szoftvert az átfogó dokumentációval szemben

Ahogy ki van hangsúlyozva a működő szoftver fontos, azonban dokumentációra is szükség van. Ha jobbá teszi az életünket és működik akkor először a terméket kell elkészíteni, és utána a dokumentációt.

A megrendelővel történő együttműködést a szerződéses egyeztetéssel szemben

Ki a megrendelő? Belső? Külső?

Együttműködéses és a kommunikáció fontos, azzal szemben, hogy valaki mindig a szerződésre mutogat. Természetesen vannak esetek amikor fontos a szerződés. Azonban gyorsan változnak a dolgok és gyorsan kell rá reagálni. A change request egy projektben bekövetkezik előbb vagy utóbb és arra kell gyorsan reagálni.

A változás iránti készséget a tervek szolgai követésével szemben

A change request gyors reagálása és menedzsment elkötelezettsége fontos. Meg kell érteni, hogy miért fontos és mi hogyan működhet az adott szituációban.

A tudatosság fontos, hogy mik a folyamatok, milyen következményekkel jár, mekkora költsége van.

Konklúzió

A fenti állítások a szerző véleményét tükrözik, természetesen mindenki másképp értelmezheti az alapelveket, iparágtól függően és függetlenül.

Lehetett volna még bővebben kifejteni, akkor azonban ez már egy túlságosan hosszú bejegyzése lenne.

Az agilitásban leglényegesebb dolgok a változásra való nyitottság, tanulás és kommunikáció.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here