Lean menedzsment

Olvasási idő 5 perc

Célja, hogy a vállalat minél gazdaságosabban állítsa elő a termékeit, szolgáltatásait.

A Lean gyorsan és rugalmasan képes reagálni a vevők igényeire miközben a lehető leghatékonyabban használja a rendelkezésre álló erőforrásait.

Ismerős a fent említett tulajdonság? Az agilitás is erre épül. Az agilitás szintén gyors és hatékony munkavégzés, a Lean pedig az alapelve.

A japánok már rég tudtak mindent? De mégis mit?!

Ez az összefoglaló azért készült, hogy alapot adjon az agilis filozófia megismerésében, hogy utána egy sorozaton keresztül – az IT-n kívül -, más iparágban hogyan lehetne használni.
Azonban ehhez fontos megérteni a Lean alapelveit!

Amint sok helyen olvasható, a Lean jelentése karcsúsítás. Nézzük meg, hogy mit is lehet a Lean esetén karcsúsítani!

A LEAN a tevékenységeit az alapján alakítja ki, hogy a vevő számára mi az érték

Ami a vevő számára nem teremt értéket, amiért a vevő nem fizet, azt a LEAN veszteségnek tekinti. A munkafolyamatok hatékonyságát a veszteségek megelőzésével, megszüntetésével vagy minimálisra csökkentésével növeli.

Amikor kezdett kialakulni akkor gyakran racionális intézkedésekkel társították a korai fázisban. Azonban gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a Lean termelési rendszerek módszerei csak akkor vezetnek fenntartható sikerhez, ha az egész rendszer az ügyfél előnyeihez igazodik.

A Lean 5 alapelve a megvalósításhoz:

  • Az érték meghatározása a vevő szemszögéből, hogy melyek a hozzáadott értéket tartalmazó és nem tartalmazó tevékenységek a vevő szemszögéből nézve.
  • Az értékáram azonosítása az összes, a termék vagy szolgáltatás előállítása szempontjából szükséges tevékenység láncolatát.
  • Az értékáram megteremtése a megszakítások, megállások nélkülivé válásán keresztül.
  • A húzóelv kialakításában csak azt szabad előállítani, amit a vevő igényel.
  • Tökéletességre törekvés a veszteségek folyamatos felkutatásán és eltávolításán keresztül.
LEAN 5 alapelve

Lean pazarlás

A Lean pazarlásnak tekint minden olyan tevékenységet, amiért a vevő nem hajlandó fizetni.

A Toyota hét veszteségforrást különböztet meg, ami máig a legelterjedtebb veszteséglistának számít.

A 7 fő veszteségforrás Lean-ben:

  • felesleges szállítás
  • túlzott készletek
  • mozgatási veszteségek
  • várakozás
  • túlmunkálás
  • túltermelés
  • hiba / selejt

A később megállapított veszteségtípusok közé tartozik még:

  • rossz kommunikáció
  • kihasználatlan emberi tudás
  • az energia kevésbé hatékony felhasználása

Agilis Lean gyártás

A Lean menedzsment egyfajta állandó, úgy mondván erőforrás hiányos állapot, mert mindenből csak annyi áll rendelkezésre, amennyi ténylegesen szükséges. Az agilis gyártás a gyorsan változó, környezeti kihívásokra adandó választ keresi mindig. Gyorsan és időben, valamint pont annyit szállítson, amire szükség van.

Fontos:

  • a gyors reagálás
  • szoros kapcsolat a vevővel
  • egyedi igények kialakítása

Lean software fejlesztése esetén 7 alapelv létezik

A Leant először a gyártásban kezdték el alkalmazni, hogy azt optimalizálják, és ahol a veszteségek csökkentése illetve a maximális értéknyújtás a cél – a vevő számára. Ezután vette át a szoftverfejlesztés is az alapelveket.

Ez a két cél a szoftverfejlesztés szempontjából is fontos, ami egy ismétlődő folyamatból áll, minőségi normákat követel meg, és egy speciális szakemberek együttműködésére támaszkodik.

Természetesen vannak jelentős különbségek a gyártás és a szoftverfejlesztés között is, nevezetesen, hogy a gyártás a fizikai termékek előállításával foglalkozik, míg a szoftverfejlesztésben létrehozott érték a fejlesztő fejében jön létre, azután pedig a billentyűzeten keresztül beviszi a számítógépbe.

Lean szoftverfejlesztés 7 alapelve:

  • optimalizálni az egészet
  • feleslegek eltávolítása
  • akkor dönteni, amikor már biztos
  • tudás létrehozása, tanulás támogatása
  • építeni a kódok minőségét
  • gyorsan szállítani
  • tisztelni az embereket, megbízni a csapatban

Lean gondolkodásmód létrehozása

A Lean gondolkodásmódot be kell illesztened a csapatba, és mint minden folyamat bevezetésekor, itt is meg kell érteni a fontosságát. 

Ezért el kell magyaráznod a csapattagoknak, hogy megértsék a Lean előnyeit, és nemcsak szervezeti szempontból, hanem személyes értelemben, mely a saját munkáját is segíteni fogja a dolgozóknak.

A Lean folyamat nem csak a feleslegek kiküszöbölésével jár, de a munka közös vezetésének megteremtésével is, ahol a csapat tagjai több felelősséget kapnak, és folyamatos javulást keresnek. Amint a kollégák megértik, nagyobb valószínűséggel fogják átvenni a változást.

Lean Menedzsment

A Lean menedzsment bevezetése egy többéves szervezeti kultúraváltási transzformációs folyamat.

A Lean bevezetése során a vállalat alkalmazottai a felső vezetőktől egészen az operátorokig megismerik, és a tapasztalatokból okulva beépítik a Lean alapelveket és módszereket a vállalat működésébe és a saját mindennapi munkájukba. Megtervezik, végzik a feladatokat, megfigyelik és kiértékelik a folyamatokat, így egy folytonos javuláson megy keresztül a szervezet.

A Lean menedzsment bevezetése egy hosszú folyamat. Itt sincs gyors siker, azonban hosszú távon megtérül, mind a vállalatnak, mind az ott dolgozóknak.

A Lean jelentős mértékben fokozza a vállalat rugalmasságát.

A Lean alapelvek iparágtól függetlenül bármely szervezetnél alkalmazhatók.

A Lean számos előnyei között található:

  • rugalmas folyamatok
  • rövidebb átfutási idő
  • magasabb szállítási pontosság
  • nagyobb vevői elégedettség
  • jobb területkihasználtság
  • hatékony problémamegoldás a dolgozók együttmüködésével
  • alacsonyabb selejt
  • cash-flow növekedés

Bár számos fogalom, filozófia és folyamat működik együtt a Lean-nel, az egyik hajtóereje a szakadatlan fejlesztés. A Lean-ben nincs helye a stagnálásnak. Előre kell haladnia, méghozzá jobban, szisztematikusabban és minden módon kimagaslóan kell teljesíteni.

A Lean kimondottan hasznos, mivel:

Nem kötődik iparághoz vagy szolgáltatási ághoz, illetve cégnagysághoz. Bárhol használható!

Lean és a kkv-k

A kis és közepes cégek számára is fontos, hogy ,,lekarcsúsítsák” magukat, mint a nagy cégek, mivel csak így tudnak lépést tartani.

Azonban a karcsúsítás nem azt jelenti, hogy elküldi a dolgozókat, vagy kiszervezi a feladatokat, hanem csak ott javítja a folyamatait, ahol szükséges.

Egy cég ami már pár éve üzemel és remélhetőleg még életben is maradt, továbbá terjeszkedik, akkor kezd egyre több gátat felépíteni, ami megakadályozza a növekedésben. Azonban a Lean menedzsmenttel ez kiküszöbölhető, mivel a folyamatos javításokon keresztül nincs megállás.

Nagyon fontos megérteni a vevő igényeit. Előfordulhat, hogy a cég a nagy növekedés és fejlesztés közben el is felejti és nem veszi figyelembe, hogy mi a vevő számára az érték. Ezért piacot is kell találniuk.

Elkerülhetetlen a Lean transzformáció közben, hogy megértsd és elsajátítsd a filozófiát, és nem csupán a módszerekre való koncentrálás a lényeg. A munkamódszeren kívül a gondolkodásmódot is át kell állítanod!

Mennyi önreflexiója van a cégnek, a menedzsmentnek?

Lean menedzsment esetén egy jó csapat képes az új dolgokat elfogadni és végrehajtani, azonfelül egy kultúrában felismerni, és korrigálni a hibákat. Kis cégek esetén is fontos a Lean alkalmazása, hogy a napi tűzoltásokat elkerüljék, és a cég növekedésére tudják fordítani az energiájukat az ott dolgozók, plusz a vezetők.

Milyen módszertanok segítik a LEAN Menedzsment bevezetését?

Felsorolva néhány abból az eszköztárból, amelyeket a Lean esetén alkalmazni lehet:

  • 5S
  • Kanban
  • Kaizen
  • Six Sigma
  • 5Why

LEAN lehet az ipar 4.0 alapja?

Az ipar 4.0-ban nagyrészt önszervezett termelés válik lehetővé. Az emberek, a gépek, a berendezések, a logisztika és a termékek közvetlenül kommunikálnak és együttműködnek egymással. A hálózatépítés révén lehetséges lesz, hogy nemcsak egy gyártási lépés, hanem egy egész értéklánc optimalizálása is esélyes. Ebben a hálózatban nagy szerepet kap az AI, mert a gép géppel fog kommunikálni.

A hálózatnak magában kell foglalnia a termék életciklusának minden fázisát, a termék ötletétől a fejlesztés, gyártás, felhasználás és karbantartás után az újrahasznosításig.

Összefoglalás:

Most már tudod, hogy a Lean mindenhol alkalmazható és olvashattad előnyeit is. Igaz, hogy az elsajátítása hosszú idő, de alkalmazása eredményes lesz a vállalatod számára.

Ádám
Szeretek projektekben dolgozni, mert változatosak. Két ugyanolyan projekt sosincs. Ha lenne, azt már nem projektnek neveznénk. Dolgoztam Németországban, Svédországban, Ausztriában és Japánban. A blog azért jött létre, hogy a tapasztalataimat, gondolataimat megosszam a projektmenedzsment és projektvezetés terén.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Kövess minket Facebookon

2,843RajongókTetszik

Projekttudástár véletlenszerűen