Ezek a mai fiatalok… A Z generáció

Olvasási idő 3 perc

A Z generációba az 1996-2010 között születettek tartoznak. Ezt a generációt az interneten és a közösségi médiában nevelték fel, és most belépnek a munkaerőpiacra. 

Ők azok, akik igazán hisznek a sokféleségben, az egyenlőségben és a diszkrimináció mentességben. Ez a nemzedék meglehetősen optimista és kifejezetten ambiciózus. Konkrétan meg akarják váltani a világot. Levakarhatatlanul digitális bennszülöttként is nevezik őket. Óriási szereppel bír náluk az önmegvalósítás. 

Ilyen a Z generáció

A Z generáció kissé szkeptikus és bizalmatlan 

Ez abszolút érthető, hiszen állandó félretájékoztatásban nőttek fel, meg a folytonos negativitáson a médiában és közösségi platformokon. Igazán óvatosak egy munkahelyet nézve, felvértezik magukat attól, hogy kihasználják őket. Elvárják, hogy a munkáltató egyenesen kommunikáljon velük, tudni akarják, hogy mi folyik körülöttük.

Multitaskingból ötös 

Habár rendszerezett tudással kevésbé rendelkeznek, a tudáshoz való hozzáférést mesterien űzik. Az állandó fejlesztések és frissítések szférájába születtek, így hihetetlen gyorsan dolgozzák fel az információkat. Bizonyára sokan tapasztalták, hogy az elmélyült koncentráció nehezen megy nekik. De hát pro és kontra, a multitaskingben zsenik, egy csomó dolgot csinálnak egy időben. 

Függetlenebbek 

A Z generáció egyik alapvető jellemzője a függetlenség, magabiztosság és autonómia. Nem annyira támaszkodnak a szülőkre, mint a korábbi tinédzser generációk. Ennek oka, hogy az internet és a technológiák segítségével sokkal korábban kezdenek el pénzt keresni, mint szüleik. 

Sőt, magas arányuk gondolkodik a jövőben valamilyen vállalkozásban, akár a főiskolát is kihagyják, és alternatív, online képzési lehetőségek után keresnek. 

Környezettudatosak 

Sokkal jobban értékelik a környezetbarát és egészséges életmódot, mint bármelyik korábbi generáció. Talán a Z-k valóban pozitív hatással lesznek a környezetre. Ráadásul már elég bosszúsak, hogy elődeik elég rossz környezeti körülményeket hagytak rájuk. (Hozzáteszem teljesen jogosan!) 

Az agilitás egy életmód 

A Z generáció számára a kudarc tanulási eszközként szolgál. Talán amiatt, mert ezt figyelték meg a szoftvertérben, és tudják, hogy az innováció kudarccal jár. Egyáltalán  nem félnek kipróbálni dolgokat, kudarcot vallani, tanulni és megismételni. A Z generáció imádja a rugalmasságot és az innováció szabadságát. Kiemelendő náluk a nyitott gondolkodás éa a kíváncsiság. 

A következők motiválják a Z generációt a munkában

  1. Rugalmas munkaidő

Mivel hozzászoktak az online világ rugalmasságához, ezért nem szívesen kötnék magukat 8-tól 4-ig tartó időszakba. A személyes és munkahelyi vonal között nem látnak olyan erős határt. Lehet, hogy meglepő, de nem csak a pénz a legfontosabb számukra. Sőt!

  1. Éves teljesítményértékelés? Az nem elég!

A Z-k rendszeresen igénylik a visszajelzést. Ők ezen nőttek fel, gyorsan hozzáfértek mindenhez, szal nem róható fel nekik. Vannak cégek, akik már felfigyeltek erre, ők változtattak, hogy bevonzzák, majd meg is tartsák őket. 

  1. Technológia a fókuszban

Olyan munkahelyre vágynak, ami bővelkedik technológiában. Nekik ez a gyerekjáték. Ha a munkáltatók el akarják érni őket, akkor muszáj lesz igazodniuk. Már állásportál sem kell, a közösségi médiában pikk-pakk rábukkannak a Z jelöltekre. 

  1. Igenis igénylik a személyes interakciót 

Lehet, hogy a facetimeingon nőttek fel, de azért ne skatulyázzuk be ennyire őket! Nagy százalékuk igényli a személyes kommunikációt, mivel gyakorlati gondolkodású generációként a személyes kommunikációt tekintik a legjobb módszernek az együttműködésen alapuló és hatékony munkakapcsolatok kiépítésére. Értékelik, ha mentorálják őket. 

  1. Jól szervezettség és iránymutatás 

A következetes visszajelzések mellett a Z generáció a rendet, a szervezett felépítést és a kiszámíthatóságot igényli a munkahelyen. Nehezen tudják orientálni magukat, ha túl sok választás és lehetőség van. Egy jól strukturált környezet segít összpontosítani és beilleszkedni nekik. Az átfogó képzési programok hatékonyan segítik a Z-k bevonását a vállalat szerkezetébe és kultúrájába.

Felkészülés a Z generációra 

Számítani kell rá, hogy a Z generáció nem egy röghöz kötött típus, nem ragaszkodnak annyira egy adott munkahelyhez, valamint több szakmában is tevékenykedhetnek egy időben. Nem szoronganak amiatt, hogy nincs fix fizetésük. Kemény feladat integrálni őket egy vállalatba, hiszen ha úgy érzik, hogy szabadságukban korlátozzák őket, már lépnek is. Sokkal fontosabb nekik az önmegvalósítás, mint egy stabil állás. 

Veronika
Pedagógusként a tanításra egy nagy projektként tekintek. Onnan tudom, hogy jól halad, ha a saját szavaim, viselkedésmódom, ismereteim tükröződnek vissza a tanítványaimtól. Részben emiatt is felelős vagyok az önfejlesztésemért. Már megérte egy pszichológiai témájú cikket írni, ha az olvasó közelebb kerül ahhoz, aki lehetne, ahogy én is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Kövess minket Facebookon!

2,843RajongókTetszik

Projekttudástár véletlenszerűen